Dél-Pest megyei betörések híre rázta meg nemrégiben a környéken lakókat. A polgárőrök szerint a bűnelkövetőket segíti az is, hogy a házak, lakások védelme nem mindenhol megfelelő.

2021 szeptemberében és októberében több nagykőrösi ingatlanba tört be egy 18 éves férfi, akit lopás miatt állított elő a Rendőrség. A fiatal férfi betört lakott és lakatlan ingatlanokba, amit értékesnek ítélt (hegesztőtrafó, sarokcsiszoló, dekopírfűrész, hosszabbító, szerelőlámpa, rézkábel) válogatás nélkül ellopta. Volt ahol sikerrel járt, ám akadt ahol megzavarták és a már összekészített értékeket maga mögött hagyva menekült el a helyszínről – adta hírül a Police.hu.
A Pest Megyei Polgárőr Szövetség tagegyesületeinek polgárőr tagjai által elmondottakból kiderül, hogy sok esetben a tulajdonosok nem fordítanak megfelelő figyelmet a zárakra, az ingatlanok és az ingóságok elektronikus védelmére, holott ma már akár egy jól látható helyre elhelyezett kamera, egy mozgásérzékelős lámpa szinte teljesen kizárja az ügyhöz hasonló „tervek nélkül” működő bűnűzők tevékenységét.
A polgárőrök ezúton is felhívják az olvasók figyelmét a megfelelő értékvédelemre, hisz a kár a mai viszonyok mellett akár többmilliós is lehet.
Kérjük, figyeljenek otthonuk biztonságára!