Egy kisteherautó, két személygépkocsi és egy utánfutót húzó mikrobusz ütközött november 19-én, szombaton kora este a 31-es úton, Sülysáp mellett. A kisbuszban az egyik utánpótláskorú jégkorongcsapat tagjai tartottak hazafelé.
Információink szerint az egyik gyorsfagyasztott élelmiszereket szállító Mercedes kisteherautó haladt a 31-es főúton Sülysáp felől Mende irányába, amikor eddig ismeretlen okból elvesztette uralmát a sofőr a járműve felett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra és több autónak is nekiment.
A segélyhívást követően a nagykátai és a monori hivatásos tűzoltók mellett ott voltak a sülysápi valamint a gyömrői és önkéntes tűzoltók, de mellettük a tápiószőlősi, gyömrői, nagytarcsai, pilisjászfalui és természetesen a sülysápi polgárőrőrök is segítették a mentési munkálatokat. A tömeges sérültek miatt a mentők kiemelten kezelték az eseményt. A baleset során szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedtek el az érintettek, a kisbuszt vezető férfi, a karambolokat okozó sofőr illetve a U14-es jégkorongozó meccsük után hazafelé tartó csapatból 9 gyereket további vizsgálatok céljából szállították kórházba. A Renault vezetője és a Daciában utazó idősebb házaspár sértetlenül megúszta az ütközést.
Elképzelhető, hogy az áruszállító vezetője rosszul lett, esetleg elaludt vezetés közben, mivel csak a második ütközés előtt kezdett el fékezni.
A Pest Megyei Polgárőr Szövetség 24 órás Szakmai Ügyeletének tájékoztatása szerint a mentési munkálatok vasárnap hajnalig tartottak, a helyszínt hajnali 5 órakor a sülysápi polgárőrök hagyták el utoljára.
(Fotók: BudaPestkörnyéke.hu)



- Konstruktív kapcsolatra törekszik a gödöllői rendőrkapitány
A Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területén működő polgárőr egyesületeknek tartott szakmai fórumot és egyeztetést november 3-án Gödöllő rendőrkapitánya. - Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület. - A közbiztonság fokozása a cél
Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat. - Engedély nélkül hagyta el a kórházat
Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán. - Innovációval a hatékony képzésért
Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.