Itt a Városi Civil Alap pályázat

Három napja adtunk hírt az ötezer fő alatti településekben működő civil közösségek támogatására kiírt pályázatról, most pedig itt a Városi Civil Alap pályázata.

Megjelent a Miniszterelnökség által biztosított forrásból „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2025.” című alprogram pályázati kiírása.

A Városi Civil Alap keretében a „civil közösségek tevékenységének támogatása” címmel 2021 márciusában megjelent pályázati felhívás forrást biztosított az ötezer fő feletti lélekszámú településeken székhellyel rendelkező egyesületek és alapítványok számára. A pályázat sikere alapján és figyelembe véve a civil szervezetek igényeit, a Kormány a támogatási programot 2025-ben ismételten elindítja.

A Városi Civil Alap célja, hogy az ötezer fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhetnek. A támogatás lebonyolításával összefüggő feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR) lehet benyújtani.

A pályázatok benyújtási határideje: 2025. március 12. 14 óra 00 perc

További információ és letölthető dokumentumok:  

Ezt és az előző pályázatokat megtalálja a Pályázatok oldalon.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • Árkon-bokron, mezőn, erdőn át (+ videó)
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség nagy technikai erőket és képességeket fektet az eltűnt személyek felkutatására. Ezért is tartottak 2026. július 25-én szimulációs gyakorlatot a személykövető kutyások.
  • 2 nap, 2 tűzeset
    13-án és 14-én is tűzesethez kellett vonulniuk a ceglédberceli polgárőröknek. Szerencsére egyik esetnél sem történt személyi sérülés.
  • Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)
    A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
  • Életet menthetett az empátia
    A polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
  • Több mint 500 óra
    Ennyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.
Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.