Jótékonysági kutyás séta

A Budaörsi NŐ közösség azt vállalta, hogy 2021 év végéig 10 jó cselekedetet hajt végre. Most érkeztek el a hetedik jó cselekedethez, aminek az a lényege, hogy felhívják a figyelmet a kutyák örökbefogadására. Ennek keretében a Pest Megyei Polgárőr Szövetség képviselőinek részvételével 2021. november 21-én kb. 50-en sétáltunk mintegy 6 km-t, és ezen a sétán 25 kutya is velünk tartott.

Karácsony előtt nagyon sokan vásárolnak kutyát, és adják karácsonyi ajándékba, mi szeretnék, ha kicsit átgondoltabban döntenének és szeretnénk tájékoztatni az embereket a lehetőségeikről. 

Minden jó cselekedetnek van mindig egy jótékony célja is, ennél a Tri Dogs Alapítványt támogatjuk, hiszen ők is kutyák örökbe adásával foglalkoznak.