Köszönet egy állampolgártól

Mindig örülünk, ha köszönőlevelet kapunk, ha elismerik a Pest vármegyei polgárőrök önzetlen munkáját. Lehetőség szerint igyekszünk is ezt megmutatni.

Örömteli levél, köszönet érkezett november 12-én elektronikus címünkre, amiben megköszönik a ceglédi polgárőr segítő hozzáállását.

Tisztelt Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség!

Ezúton szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet és őszinte köszönetemet a Pest vármegyei polgárőrök áldozatos munkájáért. Az Önök szervezetének tagjai nap mint nap példát mutatnak elhivatottságból, lelkiismeretességből és közösségi felelősségvállalásból.

Kedden (2025.11.11.) késő délután/este Budapestről telefonon kerestem fel Gigor István urat, mert anyósom és párja Cegléd környékén az erdőben autójukkal elakadtak a sárban és estére az erdőben ragadtak, sajnos betájolni nem tudták, hogy hol is vannak.

Gigor úr, az első pillanattól kedvesen, türelmesen hallgatott meg és azonnal megkezdte a segítségnyújtást és keresést.

Sajnos az idős rokonaink nem tudtak pontos információval szolgálni.

A rendőrség segítségét is kértük Gigor úr tanácsára és éjjel negyed 2-kor megtalálták az idős anyósomat és épségben haza juttatták őket.

Gigor úr mindenről pontosan tájékoztatott és hihetetlen ez az erő és energia, amit munkájába tesz!

A polgárőrök kiemelkedő szerepet játszanak abban, hogy településeink biztonságosabbak legyenek, és a lakosság nyugodtabban élhesse mindennapjait. Az a figyelem és kitartás, amellyel a polgárőrök szolgálják a közösséget, méltó elismerést érdemel.

Kérem, tolmácsolják hálámat minden kollégának, akik munkájukkal hozzájárulnak Pest vármegye közbiztonságának erősítéséhez.

További munkájukhoz sok erőt, egészséget és sikert kívánunk,

Tisztelettel:

Bak Kata és Bak Sándor

Budapest, 18. kerületből

Dr. Bilisics Péter a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke ezúton gratulál Gigor Istvánnak a polgárőrhöz méltó magatartásért és a segíteni akarásért.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.