
60 éves dr. Bilisics Péter
Kerek évfordulót ünnepelt tegnap dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke. Ahogy mondani szokás: Hatvan az igazi aranykor!

Kerek évfordulót ünnepelt tegnap dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke. Ahogy mondani szokás: Hatvan az igazi aranykor!

Március 8-án az egész világ a nőket ünnepli. Ez a nap a tavasz első kedves ünnepe, mely minden férfi szívéhez közel áll.

Ezúttal dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökének szavaival indítjuk az új évet.

Dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökének újévi köszöntője.

Magyarországon 2012 óta, minden évben június 27-én ünnepeljük a polgárőröket. Ezen a napon lehetőségünk van elismerni önzetlen munkájukat, kifejezni köszönetünket, elismerésünket.

Több mint hetven éve ünnepeljük június első vasárnapján a pedagógusokat, ilyenkor fejezzük ki tiszteletüket és megbecsülésüket a tanároknak, oktatóknak, óvónőknek és nevelőknek egyaránt. Idén ez június elsejére esik, így rögtön ünnepléssel kezdődik Szent Iván hava.

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöksége ezúton kíván minden anyának, anyukának, maminak, nagyinak, szeretettel teli boldog anyák napját!

A küldetésünk, feladatvállalásunk ilyenkor kettős, hiszen a jókívánságok mellett a mögöttünk hagyott esztendő mérlegét is meg kell vonnunk.

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke és munkatársai ez úton kívánnak az egyesület
polgárőreinek, szeretteinek, valamint valamennyi olvasónknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt!