Kedves Polgárőrök!
Tisztelettel köszöntelek benneteket és szeretteiteket az új év kezdetén!
A küldetésünk, feladatvállalásunk ilyenkor kettős, hiszen a jókívánságok mellett a mögöttünk hagyott esztendő mérlegét is meg kell vonnunk. Amikor azon gondolkodtam, hogyan is vezethetném fel mondandómat, mi az, ami egyszerre ünnepélyes és egyben az éves munka értékeléséhez is illik, a kezembe került Wass Albert egyik írása, amiben ez szerepel:
Télen a kőrisfa számvetést készített magáról. Megmérte a földet, amit a gyökereivel átölelve tartott. Megmérte magát, hogy az évek hosszú sorain át mit gyűjtött évgyűrűi közé, mennyi vihart és mennyi fagyos éjszakát, mennyi napsugarat és mennyi madárdalt és mennyi virágillatot. És végül megmérte feje fölött a magasságos eget, kereken, amit csak képes volt belátni, s ami örökké mozdulatlanul őrködött fölötte, mint egy gazdag, jóságos apa.
Az év vége hangulata, a számvetésre késztető idő engem is arra ösztönöz, hogy megméressem magunkat és leltárt készítsünk. Ha visszagondolok az év kezdetére és gyorsan végig pörgetem az eseményeit, akkor – maradva az idézet hangulatánál – láthatjuk: a vihar mellett azért napsütésre is futotta és a fagyos éjszakákat meleg nappalok váltották.
Mit tettünk? Hová jutottunk? Mit valósítottunk meg a terveinkből? Fontos, hogy tudjuk ezekre a kérdésekre a választ, hiszen aki nem látja, hogy egy esztendő hosszú menetelése végén hová érkezett meg, az azt sem tudja, merre kell a jövőben elindulnia.

A 2024-es év nem hozott jelentős elmozdulást a 2013-tól magunk mögött hagyott szűk esztendőkhöz képest. 2013-ban a Pest megyei/vármegyei polgárőrök elsöprő többségben azt mondták, hogy több tiszteletet nekünk, el a kezekkel tőlünk! Elég az elmúlt évek mesterségesen generált botrányaiból! Elég sajnálatos, hogy továbbra sem valósul meg maradéktalanul a 15/2012.(IV. 3.) BM rendelet a polgárőri tevékenység költségvetési támogatásának elosztási rendje és éppen ezért elég az alakoskodásból! Mi a jogszabályok, szabályzatok betartását vártuk (hiszen ezek kötelezik az alkotókat is, és más vármegyékre, nota bene az OPSZ-re is vonatkoznak), csodát vártunk, ám a 2024-es év ráébresztett bennünket, hogy a csodához is még több idő kell, nem lehet egyik napról a másikra gazdasági növekedést, elismertséget és ellenőrizhető, hiteles munkánkhoz méltó helyre kerülni. Az ország vezetésnek adott felhatalmazás birtokában sorra születtek a szabályozások, törvények, melyek teljesen átszabták mindennapjainkat. Néhányan talán azt mondják, hogy „visszaélnek a szabályozásokkal, kényükre-kedvükre változtatnak”, de ha a tisztségviselők, bizottságok és küldöttek nem cselekedtek volna ebben a történelmi helyzetben, akkor ugyanők azt mondták volna: Nem éltek a lehetőségeikkel.
A Pest Megyei/Vármegyei Polgárőr Szövetség, illetve a polgárőrök életére is kihatással vannak ezek a döntések. Az elmúlt években sorra születtek olyan döntések, melyek csökkentették a mozgásterünket, miközben a kiadásaink folyamatosan nőttek. Így mindent csökkentenünk kellett, új alapokra kellett helyeznünk a központi ügyelet rendszerét, az oktatási-nevelési modulokba be kellett vezetni a távoktatást, valamint a feladatfinanszírozás rendszerét és még sorolhatnám. Mindezekre pedig az észszerűség mellett azért volt szükség, mert olyan mértékű forrás beszűkülések, megszorítások értek minket, amelyeket az egyre szűkösebb bevételek mellett kigazdálkodni csak megszorításokkal volt lehetséges.
Nos, így vágtunk bele a 2024-es évbe, így, ezzel a hozzáállással tárgyaltunk a vezetőkkel és ilyen hangulatban kértük őket, hogy végezzék el azt a munkát, amit rájuk bíztunk, szabályozásoknak megfelelő színvonalon.

Engedjétek meg, hogy itt egy pillanatra megálljak és köszönetet mondjak nektek, szeretteiteknek valamint támogatóinknak amiért a nehéz helyzetekben is készen álltatok, sőt még a saját rosszalló tekintetemet is elviselve végig küzdöttétek az évet, megoldva a mindig adódó problémákat.
A források elosztását mindannyian elszenvedtük, segítséget is legfeljebb jótanács formájában kaphattunk, mint az egyszeri székely legény, aki, amikor panaszkodott az édesapjának, hogy éhes, a következő tömör választ kapta: Ha éhes vagy, nyalj sót! Akkor majd szomjas leszel.
Tisztelt Polgárőrök!
A takarékos gazdálkodásnak, a jó tervezésnek azonban meglett az eredménye: szövetségünk nem kényszerült működtetésére hitelt felvenni, vagy forrásokért kuncsorogni, működésre egyéb támogatásokat költeni, és ami még fontosabb, hogy nem zártunk be/le egyetlen projektünket sem, sőt, támogatóink segítségével azokat megtartottuk, illetve újakat indítottunk. Persze elszenvedtük a rezsiemelkedéseket, cégautó adó és üzemanyag áremeléseket, mint ahogy sok más Polgárőr Szövetségnél ezek a mindennapi valóságot jelentették.
Igazságtalanok lennénk azonban, ha csupán a megszorításokról beszélnénk. 2024-ben polgárőrként példamutatásunkkal, a szegényekhez, bajbajutottakhoz való odafordulásunkkal, szeretetünkkel próbáltunk szolgálni. Alapfeladatainkat a közterületek rendjének védelme, megőrzése a mai kor elvárásai szerint végeztük önkéntes, ingyenes vállalásunkat, amelynek legfőbb értékei a közösség ereje, a feladathoz való alázat, a magas szintű szakmai felkészültség, de talán legfontosabbként a rászoruló ember valódi szolgálata.
2024-ben is működött a 24 órás szakmai ügyeletünk, a légi-, motoros- és lovas polgárőr szolgálat. Befejeztük az e-learning online tantermi oktatási platformunk fejlesztését, tovább bővült a határokon átnyúló fajtarekonstrukciós, génmegőrző, frissítési programunk, a reintegrációs program, lovas örökség, génmegőrző, fajmentő, zöld mobilitás, öko-bárka, az Apolló, valamint a Kék Projekt is.
Tavaly is folytatódott az évek óta tartó képzési roadshownk. Nagybörzsönyben köszöntöttük a gyermekeket, szép korúakat, pedagógusokat, nevelőket, harminc nagycsaládnak tudtunk karácsonykor segítséget, ajándékokat nyújtani. Pályázati, támogatói úton sikerült forrásokat szereznünk, folytattuk a különböző felvilágosító programokat és az illegális szemétlerakások felkutatása is nagy figyelmet fordítottunk. Magyarország második legmagasabb árhulláma ment végig a Dunán, ahol a polgárőrök megmutatták rájuk bajban is lehet számítani.
Szerves fejlődésen ment keresztül a polgárőrségünk, töretlen elszántsággal, meggyőződéssel tettünk eleget a vállalásainknak. A fiatalítás és a szakmaiság jegyében megkezdett tisztújítás tovább folytatódott. Kiváló a kreatív csapatunk, amiben a szakmájukhoz jól értő személyek végzik felelősségteljes munkájukat.
Az eddigi előrejelzésekből arra következtetünk, hogy az előttünk álló esztendő sem ígér számunkra könnyű és kényelmes napokat, ugyanis ez év január elsejétől új szabályozások lépnek életbe. Folyamatos figyeljük a pályázatokat, hogy a Szövetség és a Tagegyesületek működtetése tekintetében is tudjunk egyet előre lépni.
Kedves Barátaim!
Az előttünk álló esztendővel kapcsolatos várakozásink a jövőbe mutatnak, de ahogy James Dent mondta:
Az élet olyan, mint egy matekóra: mihelyt megoldottál egy feladatot, már kapod a következőt.
Végezetül Márai Sándor gondolataival kívánok minden olvasónak eredményekben gazdag új esztendőt:
Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd eljutni utad végcéljához. Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Éves közgyűlés (+ live)A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség ez évben is megtartja rendes évi közgyűlését.
- Egy hűséges társunk tért át az örök mezőkreFormás Fáklya, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség gondozásában levő kisbéri félvér fajta ló 18. életévében az „örök legelőkre” tért át.
- Szolgálaton kívül is a lakosság szolgálatábanKözlekedési baleset történt húsvét utáni első munkanapon Maglódon. Egy polgárőr éppen arra járt, és bár nem volt szolgálatban mégis megállt, hogy segítséget nyújtson.
- Lagzi Lajcsi esete akár sikertörténet is lehetA Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség (PVMPSZ) által gondozott Kozma Sándor Reintegrációs Program újabb mérföldkőhöz érkezett, Galambos Lajos, közismert nevén Lagzi Lajcsi sikeresen teljesítette a reintegrációs időszakát és ismét aktívan szabadon láthatja el életfeladatait.
- Kutyás nyomkövetés TörökbálintonAz áprilisi időjárás a polgárőr kutyák képzését is segítheti. Például a nyomkövetés gyakorlását.
baleset (56) biztosítás (57) Budakeszi (20) Budapest (19) Budaörs (44) Ceglédbercel (29) Dunakeszi (18) elfogás (24) elismerés (43) ellenőrzés (10) elsősegélynyújtás (12) eltűnt (12) Halásztelek (13) határvédelem (11) hulladék (12) idős (19) Internet csalás (10) jutalom (16) karácsony (11) katasztrófavédelem (16) keresés (11) kibervédelem (12) kitüntetés (10) kutya (17) képzés (56) környezetvédelem (22) köszönet (15) közbiztonság (13) közgyűlés (15) lovas (49) ló (38) motoros (27) oktatás (53) Piliscsaba (19) pályázat (27) segítségnyújtás (13) tettenérés (12) támogatás (13) Tápiószőlős (18) tűz (23) Tűzeset (16) tűzoltás (23) verseny (14) Vác (12) újlengyel (31)