Ezúttal dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökének szavaival indítjuk az új évet.
Kedves Pest vármegyeiek, kedves Polgárőr Társak!

A 2026-os esztendő kezdetén tisztelettel és büszkeséggel mondok köszönetet mindazért az elkötelezettségért, önkéntes munkáért és emberi tartásért, amely a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetséget nap mint nap erőssé és megbízhatóvá teszi.
A mögöttünk álló év kihívásai után különösen nagy érték mindaz a helytállás, összefogás és felelősségvállalás, amelyet polgárőreink 2025-ben is tanúsítottak.
Pest vármegye hazánk harmadik legnagyobb, egyben legnépesebb közigazgatási egysége. 187 településen, közel 1,4 millió ember biztonságáért dolgozunk. 166 egyesületben több mint 7 ezer polgárőr teljesít szolgálatot önkéntesen, az összefogás és a közösség iránti felelősségvállalás példájaként.
Köszönet illeti minden polgárőr társunkat a szolgálatért, családtagjaikat a türelemért és támogatásért, valamint együttműködő partnereinket a bizalomért.
2026-ban kiemelten fókuszálunk arra, hogy erősítsük az utánpótlást, továbbfejlesszük a képzéseket, korszerűsítsük működésünket, és még szorosabbra fűzzük együttműködésünket partnereinkkel.
Az új évben is közös célunk, hogy a béke, a biztonság és a közösségi erő határozza meg településeink mindennapjait.
Kívánok mindenkinek eredményekben gazdag, sikeres és biztonságos új évet!
Isten éltesse a polgárőröket, Isten éltesse Pest vármegyét!
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)




