


Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

Idén immár hatodik alkalommal tartotta meg a Pest Megyei Polgárőr Szövetség Újlengyelben az Őszi Összevonás nevű rendezvényt.

A Pest Megyei Polgárőr Szövetség (PMPSZ) idén rendhagyó módon ítélte oda az általa alapított rangos díjat. Aperianov Zakariás özvegyének javaslatára három kiválóság részesül az elismerésben.

Összefogással biztosítaná a lovas polgárőr szolgálatok takarmányhátterét a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség.

Az előző évekhez hasonlóan a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség az újlengyeli Gidrán Majorral együttműködve idén is biztosít ingyenes polgárőr családi/baráti üdülési lehetőséget.

Egy 23 éves újhartyáni férfi őrölt száguldozása miatt több civil autó mellett egy polgárőr autó is összetört a hétvégén.

Október 25-én Gidrán Major adott otthont az immár hagyományos Őszi Polgárőr Lovas Összevonás az Ország Közepén című rendezvénynek, ami a természetvédelem, a közösségi szolgálat és a szakmai együttműködés jegyében zajlott.

Kiemelkedő lovas szakmai teljesítményéért tárgyjutalomban részesült október 5-én Komjáthy Lili.

Egy év telt el azóta, hogy két székely ló, Jani és Hamu megérkezett a Gidrán Majorba. A Vajda Péter Lovas Örökség és Közösségi Fejlesztési Program keretében tavaly elindult együttműködésnek köszönhetően új fejezetet nyílt a magyar és székely lótenyésztés közös történetében.