Október 25-én Gidrán Major adott otthont az immár hagyományos Őszi Polgárőr Lovas Összevonás az Ország Közepén című rendezvénynek, ami a természetvédelem, a közösségi szolgálat és a szakmai együttműködés jegyében zajlott.

A programban lovas, gyalogos és kerékpáros természetvédelmi járőrök közös szolgálata, valamint szakmai előadások és díjátadások is szerepeltek. De a rendezvényt Vida Péter színművész tette igazán emlékezetessé, aki több civil társaságában teljesítette a nyílt természetvédelmi szolgálatot. A terepi szolgálatokon részt vettek Komjáthy Lili és Sinka Károly polgárőr lovasok, valamint Perényi Gábor, a génmegőrzési program koordinátora is, aki hirdette az immár hagyományosnak mondott, harmadik erdélyi kutyacsere programot, ami következő hónap elején valósul meg.
A szakmai előadás ezúttal a polgárőr lovasok életmentő projektjére fókuszált, a defibrillátorral és elsősegély-felszereléssel ellátott járőrök tervezett szerepére a szórvány tanyás területek idős lakosságának látogatásában és gondviselésében címmel és tartalommal.
Értékes és tartalmas volt a nap
A napot többen is értékelték. Először Dernovics Kata, az ECO Riders Országközepe Régió Természetvédelmi és Polgárőr Egyesület elnöke összegzett, aki „halmozottan sikeres napként” jellemezte a rendezvényt. Egyrészt az egyesülete lovasai aznap Ócsán vettek részt egy díjugrató fordulón, ahol Hadnagy Dominika (2. hely) és Kovács Lia Petra (5. hely) eredményesen szerepeltek a 90 cm-es kategóriában, másrészt a természetvédelmi járőrszolgálat is példamutatóan valósult meg. Ahogy Kata fogalmazott: „A mindennapok szolgálataiban már a jelenlét is sokat számít, a lovas járőrök láthatósága önmagában is visszatartó erő a külterületi hulladéklerakással szemben.”
Oskó Zsófia lovas szakmai koordinátor kiemelte, hogy a nemrég megalakult, dabasi székhelyű ECO Riders Egyesület egy „Új szín” a palettán, hiszen regionális szinten kizárólag természetvédelmi feladatokra fókuszál. Oskó Tamás a közösségek öngondoskodásának fontosságát hangsúlyozta, és kiemelte, hogy a PVMPSZ az elmúlt félévben minden korábbinál eredményesebb pályázati időszakot zárt, Reinitz Andrea személyében pedig új szakmai vezetőt kapott a pénzügyi gondoskodás területe.
Az esemény ismét bebizonyította, hogy a Polgárőrség lovas tagozata nemcsak hagyományőrző, hanem aktív természetvédelmi és közösségszervező erő Pest vármegyében.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A hatékony együttműködésért tanultak dunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)




