Polgárőrök is segítették a rendőrök munkáját

Egy 23 éves újhartyáni férfi őrült száguldása miatt több civil autó mellett egy polgárőr autó is összetört a hétvégén.

November 10-én hajnalban egy üllői ház udvaráról lopott el egy rendszám nélküli autót egy fiatal férfi. A járművel azonban nem jutott messzire, ugyanis Pilisen balesetet szenvedett. A roncsból kiszállva egy lőfegyvernek látszó tárggyal megállított egy másik autóst, elvette a kocsiját és azzal Monorierdő irányába hajtott tovább. Ez az autó sem bírta a száguldást sérülés nélkül sokáig, így az autó eléggé feltűnő volt ahhoz, hogy Nyáregyházán egy lakó értesítse a polgárőröket.

A polgárőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol a rendszám alapján azonosították a járművet. Mivel a fegyveres rablás miatt keresett személy az autóban ült, haladéktalanul bejelentést tettek a 112-es segélyhívó telefonszámon, majd biztonságos távolságból figyelték a járművet.

A rendőrök a polgárőrök bejelentésére perceken belül megérkeztek. Megpróbálták a gépjárműben tartózkodó személyt elfogni, ám ő kivonva magát az intézkedés alól, beindította a gépjárművet és nagy sebességgel tolatni kezdett. Közben neki ütközött a Nyáregyházi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület szolgálati autójának, amiben tetemes kárt okozott. Az elkövető ezután nagy sebességgel elhagyta a helyszínt és Újlengyel-Pusztavacs irányába távozott.

A történtekről az Újlengyeli Polgárőr Egyesület tagjai is értesültek, ezért azonnal szolgálatba álltak. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség 0–24 órás szakmai ügyeletének a település melletti tanyás környékre figyelőszolgálatot jelentettek. A PVMPSZ ügyelete a fegyverhasználat veszélye miatt egyértelmű utasítást adott: a polgárőrök kizárólag megfigyelést végezhetnek, beavatkozni tilos.

Szerencsére beavatkozásra nem került sor, a rendőrök a menekülő bűnelkötőt Pusztavacs határában feltartóztatták és elfogták.  

Dr. Bilisics Péter a PVMPSZ elnöke elismerésének adott hangot és megköszönte a szakszerű szolgálatot. Fekete Máté a Nyáregyházi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke pedig reményének adott hangot, hogy a biztosítónál hamar sikerül majd elintézniük a más száguldása miatt sérült szolgálati autójuk több százezer forintos javíttatását.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.