Már-már hagyomány, hogy a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség képzési roadshowja elmegy a hétvégén valamely településre, hogy aztán ott tájékoztatást adjon a környék polgárőreinek az aktuális ismeretekről.
Március 25-én Dobogókőn és Szokolyán tartott vizsgával záródó oktatást dr. Bilisics Péter a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, ahol a már megszokott tematika szerint a polgárőrök újra átismételhették a Polgárőr Szövetség szervezeti felépítését, feladatait, filozófiáját, működését. Az előadó beszélt a kommunikáció/információ-áramlás fontosságáról, a szolgálat ellátásának tapasztalatairól, a környezettudatosság napi szintű fontosságáról. Beszélt a köz- és közlekedésbiztonságról, az önálló és rendőrrel közös polgárőri tevékenységről és ennek kapcsán a rendőri karjelzésekről. Kitért még a lovaskocsival, kordéval, lóháton, kerékpárral való közlekedésről a közutakon, elemezte a kerékpársáv probléma körét és kitért a közlekedési balesetek megelőzése indított #tégedishazavárnak civil kezdeményezésről is. Taglalta a polgárőrök bel- és külterületi bűnmegelőzési szolgálatát, majd ismertette a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség képzési rendszerét illetve az Országos Polgárőr Szövetség E-learning oktatását, az EDR rádió működését és a rádióforgalmazás rendjét. Végezetül ismertette az Országos Polgárőr Szövetség által meghirdetett Polgárőrök tizenkét pontját.
Az előadások után a hallgatóság mindkét helyszínen kérdésekkel bombázta az előadót, majd egy gyors tesztvizsgával igazolták vissza a tanultakat.



















- Konstruktív kapcsolatra törekszik a gödöllői rendőrkapitány
A Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területén működő polgárőr egyesületeknek tartott szakmai fórumot és egyeztetést november 3-án Gödöllő rendőrkapitánya. - Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület. - A közbiztonság fokozása a cél
Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat. - Engedély nélkül hagyta el a kórházat
Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán. - Innovációval a hatékony képzésért
Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség