20 éves a Kiskunlacházi Polgárőr Egyesület

Díszvacsorával és elismerések átadásával ünnepelte alapításának huszadik évfordulóját december 9-én a Kiskunlacházi Polgárőr Egyesület.

Az ünnepségen a szervezetet és annak tagjait dr. Répás József köszöntötte, aki elmondta, hogy az Önkormányzat és a Polgárőrség között már a megalakulás után jó kapcsolat alakult ki, ami máig töretlen. Kinyilvánította, hogy amit a polgárőrök a város részére nyújtanak az mindenképpen hasznos és a lakosság is elismeri ezt. A város a közbiztonság terén az egyik fontos tagjaként tekint a szervezetre, amit anyagi és eszköztámogatással is igyekeznek kifejezni. Ennek egyik jó példája, hogy a polgárőr egyesület nemrégiben kapott egy több helységből álló irodarészt, ahol immár megfelelő körülmények között tudják végezni munkájukat.

2002-ben alakult az egyesület, amely működésében ugyan voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, de mára teljesen rendbe lett rakva a gazdasági háttér, jogszabályok szerint működnek és a tagság hangulata is sokkal jobb lett – monda Gréczi Zoltán Péter egyesületi elnök. – A jelenleg harmincöt fős szervezet biztos anyagi háttérrel működik, pályázatokat nyertek/nyernek. Erre példa, hogy a közelmúltban egy új Suzukit nyertek a Pest Megyei Polgárőr Szövetség pályázati támogatásával. Jó a kapcsolatuk a hatóságokkal és a közterület-felügyelettel is.

Az ünnepségen dr. Bilisics Péter a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke megköszönte a polgárőrök áldozatkész munkáját, a családtagjaiknak a támogatást, majd meglepetésként a polgárőr egyesületnek egy robogót adott át, amit Gréczi Zoltán Péter örömmel vett át.

Ezután az egyesületi elnök elismerő okleveleket adott át, majd egy jó hangulatú vacsorával zárták az estét.

20 éves a Kiskunlacházai Polgárőr Egyesület


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.