1992 óta töretlenül működik a mai nevén Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesületet viselő szervezet.
A polgárőrök célul tűzték ki, hogy állandó készültség fenntartása mellett önzetlenül nyújtanak önkéntes segítséget elsősorban Pilisszentiván, de bármely rászoruló számára. Kiemelt feladatnak tekintették és tekintik máig a helyi közrend és közbiztonság biztosítását, javítását, az önkéntes tűzoltói feladatok ellátását, kármentést, katasztrófaelhárítást, a közterületek rendjének biztosítását, személy- és vagyonvédelem fokozását, állampolgárok biztonságának védelmét, biztonságérzetük javítását, a család-, gyermek- és ifjúságvédelmet, balesetmegelőzést, környezet- és természetvédelmet, amit már harminc éve töretlenül folytatnak.
Az ünnepi rendezvényen nem arról akartam beszélni, hogy harminc év alatt hova fejlődtünk, hisz óriásit növekedtünk, hanem arról, hogy mit tettünk le eddig az asztalra – mondja Bodnár Ferenc,
a Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület elnöke. – ha csak kétezer forintos órabérrel számolok, akkor több mint 400 millió forintos eszmei értékkel segítettük a társadalmat. És emellett azt gondolom, hogy a tagjaink a legfontosabbat áldozzák fel, mégpedig a szabadidejüket. Az idő soha nem térül meg és nem tér vissza. Az 52 fős tagság a szolgálatra fordított időt valahonnan elvonják, legyen az a család, barátok, szórakozás, vagy a saját pihenésük. Büszke vagyok a tagságra, a tagok munkájára, elhivatottságára és ezúton is megköszönöm az elhivatottságukat.
Az évzáró rendezvényen dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke is a polgárőröket és az önkéntes tűzoltókat. Gratulált az eddigi eredményeikhez, megköszönte a családtagoknak is, hogy segítik és támogatják a szervezet működését, majd jelképesen egy tűzpiros robogót adott át.
Az estét ezután az ünnepi vacsora elfogyasztása követte.



- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. - Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett. - 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást. - Önkéntesen Gombáért
Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak. - Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)
Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség