Levélben fejezte ki köszönetét és megbecsülését a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője a PVMPSZ polgárőreinek, amit az eltűnt K. Nikolett felkutatása során tanúsítottak.
A köszönőlevelet betűhíven közöljük, hogy lehető legszélesebb körben eljuttassuk az érintettek felé.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nevében ezúton fejezzük ki őszinte köszönetünket és megbecsülésünket Kaszás Nikolett eltűnése kapcsán lefolytatott körözési eljárás során tanúsított példamutató, önzetlen és kitartó közreműködésükért.
Kiemelten értékeljük a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség munkatársai részéről tapasztalt példás helytállást, szervezési tevékenységet, a fegyelmezett és összehangolt jelenlétet, a folyamatos kommunikációt, valamint azt a személyes elkötelezettséget, amellyel a legnehezebb körülmények között is helytálltak. Közreműködésük érdemi módon járult hozzá az eltűnt személy felkutatásához és a hatósági intézkedések eredményességéhez.
További tevékenységükhöz sok erőt, egészséget és sikert kívánunk, bízunk a jövőbeni hasonló együttműködésünkben.
Tisztelettel:
Dr. Tomsits Tulipán r. alezredes
mb. bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




