Elismerést kapott Komjáthy Lili

Kiemelkedő lovas szakmai teljesítményéért tárgyjutalomban részesült október 5-én Komjáthy Lili.

Komjáthy Lili az elmúlt évben a Gidrán Major és a Székely Lóörökség Program keretében végzett kitartó munkájával, példamutató szolgálatával bizonyította, hogy a fiatal generációban is ott él a lovas hagyomány iránti alázat és felelősség. Teljesítménye a PVMPSZ Lovas Szakmai Napokon, valamint a „Lóháton a Világ” kezdeményezés szakmai eseményein is kiemelkedett: lovaival fegyelmezetten, ugyanakkor szenvedéllyel képviselte a polgárőrség közösségét nemzeti versenyeinken és egyéb díszelgések alkalmával.

Komjáthy Lilit az elismerésre dr. Bilisics Péter elnök terjesztette elő, amit Oskó Zsófia, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség lovas szakmai koordinátora adott át. A Szövetség ezzel az elismeréssel nemcsak a fiatal lovasok példamutató teljesítményét kívánta méltatni, hanem azt az értékrendet is, amely a lovas szolgálatban a közösségért végzett önkéntes munka és a magyar lovaskultúra öröksége között hidat teremt.

Gratulálunk Komjáthy Lilinek és felkészítőinek! Példája inspiráció lehet mindazok számára, akik a hagyományt a jövőbe viszik tovább.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.