A mindenszentek ünnepe, illetve a halottak napja minden évben magas prioritással bír a Pest vármegyei polgárőröknél. Nem volt ez másképp’ idén sem.
A polgárőrök minden évben sok időt és energiát fordítanak arra, hogy a településeken élők – legyen az kis falu vagy nagy város – biztonságban tudjanak elmenni a temetőkbe, méltósággal tudjanak emlékezni halottaikra. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség tagegyesületei is felkészültek. Ezt bizonyítja az is, hogy a november elsejével kezdődő hétvégén 521 fő polgárőr jelentkezett be a PVMPSZ 24 órás szakmai ügyeletére. Ők 6024 óra temetők rendjére vigyázó szolgálatot láttak el önállóan, illetve társszervekkel közösen. Mindezt az 1204 óra alapfeladataikon túli szolgálatokon felül. Öröm az is, hogy a magas részvétel mellett rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés.
Ezúton is szeretném kifejezni köszönetem és elismerésem a Pest vármegyében szolgálatot tevő valamennyi polgárőrnek, hogy odaadóan és lelkiismeretesen látták el a rájuk bízott feladatokat – mondta dr. Bilisics Péter a PVMPSZ elnöke.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




