Visszatekintő sorozatot indítottunk, hogy megmutassuk, mi történt a házunk tájékán ebben az évben. Az elmúlt 11 napban minden nap egy-egy hónapot idézzük fel. Ma december eseményeiből válogattunk.
December egy nyílt levél közzétételével kezdődött, amiben dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke köszönetét és elismerését fejezte ki azon polgárőröknek, akik részt vettek annak a férfinek a keresésében, aki november végén eltévedt a pilisi hegyekben. Mint ismeretes, egy túrázó eltévedt a Dobogókőt övező hegyekben, és nem talált vissza a jó útra. A polgárőrök azonnal mozgósítottak, majd nagy erőkkel vetették be magukat a sötét erdőkbe. Szerencsére az esemény jól zárult, a túrázó épségben és egészségben térhetett vissza kiinduló helyére.
Szintén december elején történt, hogy tisztújító közgyűlést tartott a Monori Polgárőr Közhasznú Egyesület, amin a tagság új vezetést választott. Így a monori polgárőröket már Kalocsai Katalin vezeti. Az értekezleten részt vett dr. Bilisics Péter is, aki gratulált a most megválasztott új elnöknek és elnökségi tagoknak, egyben megköszönte Nagy Zoltán lemondott elnök eddig végzett önzetlen munkáját. Kiemelte, hogy a vármegye kiemelkedő szerepet tölt be országos szinten, hiszen az egyik legtöbb tagegyesületet számláló szövetség a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség. Beszélt arról is, hogy a monori polgárőrök az előző években kiemelkedően teljesítettek. Ezt bizonyítja, hogy szinte minden évben kitüntetésekben és más egyéb elismerésekben részesülhettek.
A Pest Vármegyei Önkormányzat az Év Polgárőre Díjat adományozta Farkas Dániel Gábornak, a Budakeszi Városi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület elnökének. A december 5-én ünnepélyes keretek között átadott elismerést Szabó István, a vármegyei közgyűlés elnöke és Karácsony Ádám alelnök adták át a Vármegyeháza dísztermében.
Fennállásának harmincöt éves évfordulóját ünnepelte december 5-én a Szigetújfalui Polgárőrség. Az ünnepségen dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke köszöntötte a szigetújfalui polgárőröket. Gratulált az elért eredményekért és megköszönte szervezet tagjainak az áldozatos munkát. Köszönetét fejezte ki a családtagoknak is, hiszen ők is kellenek ahhoz, hogy az önkéntes bűnmegelőzők a társadalomért és szűkebb hazájukért önzetlenül tudjanak tenni. Külön kiemelte Ernszt Károly előző egyesületi elnök környezetvédelemért és a Madárlátta Környezetvédelmi Tábor fennmaradásáért végzett kimagasló munkásságát, valamint Varga József Mátyás volt polgármester támogató segítségét.
A Kakucsi Polgárőr Egyesület számára már hagyománnyá vált, hogy az ünnepek előtt egy kis plusz figyelemmel és segítséggel lepjék meg a településen élő rászorulókat. Idén is gyűjtést szerveztek. Megkerestek néhány vállalkozót is, aminek köszönhetően idén tizenöt élelmiszer-csomagot tudtak összeállítani. Jutott bele olaj, cukor, száraztészta, konzervek, üdítő ital, tejszínhab, mosó- és öblítőszer, illetve egy-egy zsák krumpli is. Sőt, még a fenyőfa sem maradhatott ki, ugyanis az egyik fenyőfaárus jóvoltából tizenöt gyönyörű fenyőfát kaptak a polgárőrök.
A tápiószőlősi polgárőrök sem feledkeztek meg az adományozásról. December 19-én, az utolsó tanítási napon egy kis ajándékkal kedveskedtek az iskolás gyerekeknek. Egy kis figyelmességgel lepték meg a gyerekeket. A 235 diáknak adott csomagban szaloncukor és narancs volt, amit szponzorok támogatásával állítottak össze. A polgárőrök ezzel kívánnak boldog karácsonyt minden helyi gyereknek.
Ez volt a decemberi áttekintésünk és ezzel zárjuk tizenkét részes sorozatunk. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöksége, tisztségviselői, járási koordinátorai valamint a teljes sajtóstáb nevében eredményekben gazdag, sikeres és boldog új évet kívánunk!
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A hatékony együttműködésért tanultak DunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)










