A téli időjárás nem kíméli a budaörsi polgárőröket. Sőt! Talán pont azért fokozódik a karitatív és a közterületi szolgálat ellátásuk is, mert a bűnelkövetők kihasználják a lehetőséget.
A Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület polgárőrei a rendőrséggel egyeztetve fokozott járőrszolgálatot látnak el Frankhegy, illetve Kamaraerdő utcáin. Teszik ezt azért, mert lakossági bejelentés alapján megszaporodtak a vélelmes idegenek a környéken.
Dr. Bilisics Péter egyesületi elnök szerint fokozott közterületi járőrszolgálatot folyamatában már adtak a polgárőrök, aminek érezhetően meg is lett az eredménye. Ezt szeretnék most is tevőlegesen megjeleníteni, amikor a polgárőrök jól láthatóan járőröznek az adott területeken.
Az autós járőr mellett gyalogosan, kutyákkal, drónokkal is figyelik a területet. Ennek köszönhetően vettek észre több ingatlannál rongált kapukat, ami lehet akár egy behatolás előzménye is. A polgárőrök ilyenkor – ha tudják ki az illető – elérhetőségét vagy a szomszédokon keresztül értesítik a tulajdonost az esetleges rongálás, behatolás tényéről, illetve igyekeznek visszazárni a kerti kapukat.
A lakosság visszajelzéséből lehet tudni, hogy látják a polgárőrök áldozatos munkáját, amiért az önkéntes bűnmegelőzők méltán lehetnek büszkék magukra.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




