Polgárőrök is részt vettek a tűzoltásban és az emberélet mentésben, amikor tűz ütött ki tegnap hajnalban Budakeszin, egy sorházban.

Az elsődleges vélemények szerint gázrobbanás miatt keletkezett hatalmas tűz Budakeszin, egy munkásszállón, ahol az összes szoba kiégett. Ahogy arról az országos médiumok is beszámoltak, a gyorsan terjedő tűz miatt 47 magyar állampolgárt kellett kimenteni. Közülük 27-en megsérültek és sajnos 4 ember életét vesztette.
Mivel bűncselekmény gyanúja merült fel, ezért a hatóságok nyomozást indítottak.
A polgárőrök az oltási munkák után a forgalomirányításban, illetve a helyszínbiztosításban is jelentős szerepet vállaltak.
Külön öröm, hogy az önkéntesek munkáját a rendőrök mellett a polgármester és számos lakós is megköszönte.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
- Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (31) elfogás (39) elismerés (72) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) lovas (70) ló (57) motoros (45) oktatás (72) Piliscsaba (26) pályázat (46) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) tűzoltás (35) Újlengyel (49)




