A víz az élet alapja

Ma van a Víz Világnapja, amit az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta tartunk számon. A víz védelmében a polgárőrök is részt vállalnak.

Minden évben március 22-én van a Víz Világnapja, mellyel fel akarják hívni a figyelmet az édesvíz fontosságára, a vízkészletek fenntartható kezelésére. A világnap minden évben egy adott témára fókuszál, például a vízhiányra, a szennyezésre vagy a klímaváltozás hatásaira. Idén a vízhez való hozzáférés és a higiéniai körülmények hiányára hívják fel a figyelmet a nők szemszögéből.

Nekünk, Magyarországon élő embereknek szerencsére nem kell szembesülnünk azzal, hogy a Föld vízkészletének csupán kis része alkalmas emberi fogyasztásra, és több milliárd ember nem jut biztonságos ivóvízhez. Arra viszont ösztönöz, hogy tudatosabban bánjunk a vízzel: csökkentsük a pazarlást, óvjuk a természetes vizeket, és támogassuk a tiszta vízhez való egyenlő hozzáférést.

A vízkészletünk védelme a polgárőrök számára is fontos. Ezt bizonyítja az is, hogy a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség tagegyesületei folyamatosan részt vállalnak a környezetvédelemben. Eddig is számos alkalommal vettek részt a környezet tisztán tartásában, hulladékmentesítésben. Az ivóvízvédelemhez tartozik az árvízvédelem is, hiszen ilyenkor az ivóvíz-bázis, az ivóvíz-kutak védelme kiemelt feladatnak számít. A polgárőrök szerepe ilyenkor hangsúlyos, és nem csak a homokzsákok pakolásában, hanem akár a légi felderítésben is.

A Víz Világnapja tehát nemcsak egy emléknap, hanem a jövő generációk érdekében egy cselekvésre hívás is. Védjük közösen ivóvizünket, vizeink mennyiségét, állapotát!


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.