Egy új elektromos autóval gazdagodott a Polgárőr Egyesület Felsőpakony Biztonságáért.

Március 27-én hivatalosan is átvették legújabb büszkeségüket, egy teljesen elektromos meghajtású Ford Explorert a felsőpakonyi polgárőrök. Ez azt is jelenti, hogy ez a modern, csendes és környezetbarát gépjármű mától már segíti a település közbiztonságának javítását.
Az egyesület elnöke az ünnepélyes átvételkor hangsúlyozta, hogy az új jármű beszerzéséhez széles összefogásra volt szükség. Köszönetet mondott a helyi önkormányzatnak, vállalkozóknak, cégeknek és a lakosságnak, akiknek támogatása nélkül nem valósult volna meg a beszerzés.
Az elnök külön köszönetet mondott a polgárőreinek. Az autó megérkezéséig tartó hosszú hónapok alatt a tagság a saját gépjárműveiket sem kímélve, önkéntesen látták el a szolgálatot.
Miután az új autót megáldották, már szolgálatba is állhatott, aminek köszönhetően a felsőpakonyi polgárőrök még hatékonyabban vigyázzák a település nyugalmát.
(Forrás: Facebook)
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)




