Március 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.

A kisgyermek anyukája tett feljelentést március 26-án a rendőrségen, mert ellopták öt éves kisfiának imádott biciklijét. A rendőrök komolyan kezelték az ügyet és elkezdték felgöngyölíteni a szálakat. Egy kamerafelvétel sokat segített nekik. A képkockákon ugyanis jól kivehető volt az autó, amivel a drótszamarat elvitték.
A rendőrök szerencsére bevonták a helyi polgárőröket is a keresésbe. Így másnap, a Gyömrői Polgárőr Szervezet és Önkéntes Tűzoltó Egyesület járőröző polgárőre kiszúrta a keresett kocsit. Nem habozott, azonnal hívta a 112-t, és a rendőrök kiérkezéséig szemmel tartotta a járművet.
Az együttműködés szerencsére gyorsan eredményt hozott. Ahogy arról a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság is hírt adott, a gyerekkerékpár 24 órán belül visszakerült a kis gazdájához, a tolvajt pedig a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
Az öt éves kisfiú ma már újra boldogan tekerheti az álombiciklit és készülhet a képzeletbeli nagy versenyre.
Településeink biztonságáért kérjük, támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetséget! Adószámunk: 18679391-1-13.
- Konstruktív kapcsolatra törekszik a gödöllői rendőrkapitányA Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területén működő polgárőr egyesületeknek tartott szakmai fórumot és egyeztetést november 3-án Gödöllő rendőrkapitánya.
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)




