Az egészségesebb Vácért bringáztak

Majd négyszáz kerékpáros örömtekerését biztosították április 19-én, Vácott a Pest vármegyei polgárőrök.

Remek hangulatban és tökéletes időjárási körülmények között zajlott le április 19-én Vácott az I Bike Vác bringás felvonulás. A közös tekerésen, az óvodástól a nyugdíjasig több mint 330 kerékpáros állt ki az élhető Vácot segítő kerékpáros közlekedés fontossága mellett. Együtt tettek tanúbizonyságot amellett, hogy mekkora igény van a városi bringázásra.

A kerékpáros tömeg biztonságos közlekedését a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség polgárőrei összesen 33 fő is segítette. A felvonulás biztonságban ért véget.

A polgárőröknek az esemény után köszönetét fejezte ki Széll Sándor főszervező. Mint írta, szeretné köszönetüket kifejezni amiért már többedik éve számíthatnak a Vácért Polgárőr Egyesület, a Penci polgárőr egyesület, valamint a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egységének motorosaira is. „Úgy gondolom, hogy a polgárőri hivatás és a mi célunk nagyon közel áll egymáshoz, mert mindannyian az emberek érdekeit szolgáljuk, hogy egy élhető, biztonságos városban élhessünk együtt.”


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.