Életet menthetett az empátia

A polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.

Július 15-én este kapta a lakossági bejelentést a Piliscsabai Polgárőr Egyesület, hogy a Fő úton, az egyik bolt lépcsőjén ül egy férfi, körülötte pedig jelentős mennyiségű vér látható. A polgárőrök azonnal a megadott helyszínre siettek, ahol valóban megtalálták a vérző férfit. Elmondása szerint nem bántották, de nagyon rosszul van.

A polgárőrök felismerve a helyzet súlyosságát haladéktalanul hívták a központi segélykérő számot és mentőt hívtak. A mentők kiérkezéséig a férfi mellett maradtak.

Elsődleges tájékoztatás szerint felső emésztőrendszeri vérzés gyanúja merült fel, ezért a helyszínre érkező mentőszolgálat a férfit azonnal kórházba szállította.  

Az állapot sürgős orvosi ellátást igényelt, ezért köszönjük a lakossági bejelentést, valamint a szolgálatban lévő kollégáink gyors és szakszerű intézkedését – mondta Simon Gyula Győző, a Piliscsabai Polgárőr Egyesület tagja.


  • Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
    Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. 
  • Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
    Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
  • 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
    Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
  • Önkéntesen Gombáért
    Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
  • Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)
    Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.

baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (31) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) (57) motoros (45) oktatás (72) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.