Kőröshegyen is bizonyítottak a Pest megyei polgárőrök (+ képek)

A Somogy és Pest megyei polgárőrök együttműködése, jó kapcsolata már évek óta fennáll. Vonatkozik ez a polgárőrökre és a két szervezet vezetőjére is. Ezt erősítendő vett részt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség szeptember 12-én a Kőröshegyi Falunapon.

Tizenöt Pest megyei polgárőr vett részt a kőröshegyi viadukt tövében megtartott rendezvényen. A Pest Megyei Polgárőr Szövetség dr. Bilisics Péter elnök vezetésével és Oskó Zoltán séf közreműködésével részt vett a főzőversenyen, ahol több mint száz adag ételt adtak ki ingyen a falunapra kilátogatók között. A finom falatok mellett az érdeklődők megnézhették a polgárőr motorokat, a gyerekek akár fel is ülhettek rá. A felnőttek nosztalgiázhattak egy trabanttal tett körúton. Emellett persze számos más program is várta a szórakozni vágyókat. Az arcfestésen, légváron, íjászaton, számos ügyességi és logikai játékon túl a felnőtteket a színpadi műsorokat élvezhették. Azok között is a Pest Megyei Polgárőr Szövetség meghívásra fellépő Herczog Ricsi előadóművész tangóharmonikás előadása aratott nagy sikert. A nap végén pedig Szabó Balázs András kutyás szakreferens polgárőr tartott a négylábú barátaival nagy nézői sikert elérő látványos bemutatót.  

A falunapon ott volt Széles János, az Országos Polgárőr Szövetség elnöki tanácsadója is, aki méltatta a programot, a szervezőket és egyben elégedettségének adott hangot.

A nap végén Poór Gyula a Somogy Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke és dr. Bilisics Péter újfent megerősítette a két szervezet között fennálló együttműködést.

Íme néhány kép a jó hangulatú falunapról:


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.