Pest megyei polgárőrök az abonyi Mancs táborban

Július 18-22 között rendezték meg Abonyban a Mancs tábort, ahol az ott táborozó gyerekek legnagyobb örömére a Pest Megyei Polgárőr Szövetség kutyás polgárőrei is tartottak bemutatót.

Amikor Király Borbála, Csóka Ari és Kapás-Szabados Erika abonyi pedagógusok megálmodták és elkezdték szervezni a tábort, nem gondolták, hogy ekkora sikere lesz. Rövid időn belül összejött a harminc fős létszám, nekik a tanárnők igyekeztek változatos, érdekes és szórakoztató programokat összeállítani.

– Amellett, hogy jól érezzék magukat a gyerekek, természetesen célunk volt az is, hogy megismerkedjenek a felelős kutyatartás szabályaival, hogy megtanulják, mi a teendő, ha kutyatámadással, kóbor kutyákkal találkoznak – meséli Király Borbála. 

Az öt nap alatt a gyerekek láthattak különböző kutyabemutatót, megismerkedhettek a kisállatok szőrének ápolásával, lehetett fésülgetni, copfozni, csattozni, gumizni a kutyusok szőrét. Volt olyan nap, amikor a Husky kutyák szokásairól, jelleméről, eredetéről tanulhattak, természetesen egy Husky társaságában. – Szerettük volna azt is, hogy lássák a gyerekek, milyen az élet egy kutyamenhelyen, ezért meglátogattuk a ceglédi Állatmenhely Nyílt Alapítvány kedves lakóit – folytatja Borbála, aki elmondta azt is, hogy a hét folyamán találkoztak és sokat játszottak a gyerekek egy terápiás négylábúval, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal keresőkutyáival.

– Hálásak vagyunk a Pest Megyei Polgárőr Szövetségnek is, hogy a hőség ellenére elfogadták meghívásukat és megnézhettük Szabó Balázs vezetésével az izgalmas bemutatójukat.

A táborban természetesen nem csak az ember legjobb barátjával találkoztak a gyermekek, nem maradtak el a kézműves-, a társas-, a Kahoot- és a vizes játékok illetve filmek nézése sem.

A szervezők jövőre is szeretnék megrendezni a tábort, hisz David R. Hawkins is megmondta:

„Egy kutya tíz évvel meghosszabbíthatja az életünket. A szeretet, a gyengédség, a törődés és a baráti kapcsolat, amit egy kutya jelent, mérsékli a stressz negatív hatásait.”

  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.