Huszonegy, hazánkban illegálisan tartózkodó embert tartóztattak fel polgárőr segítséggel a Pest megyei Letkésen.
A kicsivel több mint ezer fős Letkés a szlovák határ mellett fekszik, és mivel az ott élők közül mindenki ismer mindenkit, így nem furcsa, ha a helyieknek feltűnik egy idegen autó, vagy idegen emberek mozgása. Így volt ez október 13-án is, amikor az egyik helyi lakósnak feltűnt egy, a határtól kb. 1 kilométerre az egyik mellékutcában álló furgon, ami ráadásul engedély nélkül állt magánterületen. Az illető odalépett a furgon sofőrjéhez, hogy megkérdezze van-e valami gond, ám a sofőr angolul válaszolt vissza. A kérdező rögtön sejtette, hogy itt valami turpisság van, hívta a 112-es központi segélyhívó számot, ám a sofőr közben elszaladt. A bejelentő ekkor kért segítséget Gyurcsók Ferenctől, a Letkés Polgárőr Egyesület elnökétől. A polgárőr vezető azonnal a megadott helyszínre sietett, miközben értesítette a területileg illetékes rendőrőrsöt.
Reggel 9 óra körül találkoztunk az útszélén álló furgonnál – mondja Gyurcsók Ferenc, a Letkés Polgárőr Egyesület elnöke. – A rendőrök kinyitották a furgont és benne 21 migránst találtak. Mivel az embercsempészettel gyanúsítható furgon sofőrje eltűnt, a felkutatására komoly erők mozdultak. A keresésben rendőrök, polgárőrök, helyi lakósok vettek részt, és az élő erő mellett rendőrkutya illetve drón is bevetésre került.
Bár a menekülő embercsempészt többen is látták, ám mégis sikerült eltűnnie. A furgonban talált 21 főt a rendőrök előállították.
Amióta az egyesületünk működik, azóta ilyen még nem fordult elő – összegezte Gyurcsók Ferenc – ez volt az első. Érdekes volt, hogy vajon miért ált meg a furgon a mellékúton, amikor a határátkelő hely kb. egy kilométerre van.
(Fotó: illusztráció)
- A hatékony együttműködésért tanultak Dunakeszin
Intézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai. - Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. - Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett. - 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást. - Önkéntesen Gombáért
Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség