Öngyilkos akart lenni az a nő, akit a budakeszi rendőrök és polgárőrök szerencsére még időben megtaláltak.
A Pest Megyei Polgárőr Szövetség 24 órás Szakmai Ügyeletének tájékoztatása szerint december 14-én az esti órákban, az egyik Budakeszin élő polgárőr éppen a legnagyobb közösségi portált nézte, amikor meglátta, hogy az egyik ismerőse az öngyilkossági szándékáról posztolt. A polgárőr nem hezitált, azonnal értesítette a Budakeszi Városi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület elnökét, aki egyből felvette a kapcsolatot a Rendőrség helyi körzeti megbízottjával. A polgárőrök az ismerősökön keresztül percek alatt kiderítették a nő lakcímét, és a rendőrrel közösen azonnal a helyszínre siettek.
A polgárőr-rendőr páros szerencsére még időben érkezett. Az illető még eszméleténél volt, bár már nehezen kommunikált. Mivel több levél gyógyszert vett be, és alkoholt is fogyasztott, az időközben kiérkező Mentőszolgálat munkatársai a hölgyet egyből kórházba szállították.
- Rendben lezajlott a koncert
Az Ismerős Arcok adott koncertet nemrégiben Kerepesen, ahol a rendezvényt a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség polgárőrei biztosították. - Az egészségesebb Vácért bringáztak
Majd négyszáz kerékpáros örömtekerését biztosították a április 19-én, Vácott a Pest vármegyei polgárőrök. - Felemelő (+ videó)
Ezzel a szóval jellemezte Horváth Gábor pilóta azt az érzést, amikor repülhet és felülről nézhet le az alatta elterülő tájra. - Tavaszi szárnyalás (+ videó)
Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik. - Tetten érték az elkövetőt
Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség