Kalamajkát okozott az önkéntes távozás

Önkényesen távozott minap egy idős férfi a Szent János Kórházból, de arra nem gondolt, hogy ezzel milyen bonyodalmat okoz.

Január 13-án késő este a Hegyőrség Törökbálint Polgárőr Egyesület polgárőre az Érdi Rendőrkapitányság Törökbálinti Rendőrőrsének körzeti megbízottjával látott el közös szolgálatot, amikor azt a feladatot kapták, hogy menjenek el Érden M. János 83 éves férfi lakcímére és nézzék meg ott tartózkodik-e. A férfival szemben ugyanis körözést adtak ki, mert a budapesti Szent János Kórház Traumatológia Osztályáról a nélkül távozott, hogy orvossal konzultált vagy szakvéleményt kapott volna. A kórházból való eltűnése miatt az ügyeletes orvos bejelentése alapján rendeltek el a Rendőrség a körözést.

A rendőr-polgárőr járőrpár 22 óra után nem sokkal elment a megadott címre, ahol az idős ember a többszöri felszólítás után nyitott ajtót. A férfi a járőröknek elmondta, hogy aznap délelőtt otthonában elesett, fejét beütötte (mely fejsérülés jól látható volt még este is) és emiatt vitte be őt a Mentőszolgálat a Szent János Kórház Traumatológia osztályára. Miután ellátták, úgy gondolta, hogy nem marad bent megfigyelésre és eltávozott.

A járőrpár az idős férfi érdekében újra mentőt hívott, akik további vizsgálatok és a fejsérülés ellátása érdekében a sérültet újra a Szent János Kórház Traumatológiai Osztályára szállították.


  • Polgárőr segítette az embercsempész elfogását
    A rendőrök fogták el Zamárdiban azt a 40 éves olasz férfit, aki illegálisan Magyarországon tartózkodó embereket akart elfuvarozni Nyugat-Európába. Az embercsempész felkutatását a polgárőrök is segítették.
  • A hatékony együttműködésért tanultak Dunakeszin
    Intézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai. 
  • Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
    Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. 
  • Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
    Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
  • 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
    Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.