A gyermekek mosolya volt a legfontosabb (+ fotók)

A pünkösd előtti szombat a vidámság, a nevetés, az önfeledt szórakozás napja volt Pusztalöbön, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség által szervezett Gyermek- és Szépkorúak napján.

Kétségtelen, hogy a gyermekek mosolya, vagy éppen a csodálkozó tekintete a legfelemelőbb látvány. Ezt a következtetést vonhatta le az, aki részt vett május 27-én az Üllő melletti FORS-FORTUNA Istálló területén a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Gyermek- és Szépkorúak napján. A rengeteg önkéntes mellett a csodás időjárás is segítette, hogy a sok száz kilátogató megismerkedhessen a lótartással, barátkozzon a lovakkal, rálásson az állatszeretet fontosságára. A kutyás bemutató után Veres Szilvi díjlovagló kápráztatta el a nagyérdeműt, majd Nádai Nagy Péter és csapata adott ízelítőt a western lovaglás szépségeiből. Molnár Zsolt, mint Magyarország legnagyobb „lósuttogója” pedig szemléltette, hogy a legvadabb lóval is lehet szavak nélkül kommunikálni.

Gyerekek a Gyereknapon

Emellett volt kutyaidomítási bemutató, csikósok csattogtatták ostoraikat, motoros és kutyás polgárőrök életébe lehetett betekinteni, de az önfeledt szórakozást nagyban segítette a Trabanttal való élményautózás, lovaglás, íjászat, a helyszínen készült ételek jó illata és nem utolsó sorban Weisz Viktor énekes jó hangulatú koncertje is.   

 A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség gondolt arra is, hogy a gyermekeknek ingyen ételt és italt biztosítson, sőt még jégkrémet is osztogattak. A gyermekek nagyon élvezték a különböző kreatív játékokat, a buborékfocit, a Gördögök természetvédelmi kvízét, de a bátrabbak a pónit is meglovagolhatták.

Dr. Bilisics Péter a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke is pozitívnak értékelte az egész napot és ígéretet tett arra, hogy jövőre is felköszöntik a gyermekeket, a szépkorúakat.  


  • A hatékony együttműködésért tanultak Dunakeszin
    Intézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai. 
  • Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
    Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. 
  • Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
    Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
  • 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
    Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
  • Önkéntesen Gombáért
    Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.