Idén immár ötödik alkalommal rendezték meg Budakeszin a Budakörnyéki Sörfesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában a Pest vármegyei polgárőrök is jelentős szerepet vállaltak.
A legfinomabb gasztrokulturális különlegességeket és söröket sorakoztatták fel a rendezők a többezres látogatótömeg elé, ugyanakkor a színpadon szinte minden ízlésnek megfelelő zenei produkció is teret kapott. Kétségtelen, hogy június 16-án a legnagyobb közönségsikert a Kis Grófo illetve Péterfy Bori koncertje hozta, de másnapi táncház illetve Aurevoir koncert is tömegeket mozgatott meg. Külön érdekesség volt, hogy a szervezők a sörök mellé a fociszeretőkre is gondoltak, az éppen akkor zajló EB selejtező mérkőzést hatalmas kivetítőkön élőben lehetett nyomon követni.
A sok ezer embert vonzó ingyenes rendezvény biztosítása sem volt egyszerű. Dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke a helyszínen maga koordinálta a feladatokat. A lezárt útszakaszon motoros polgárőr felvezetéssel segítették a tömegközlekedést, ami a két nap alatt több száz járatot jelentett. A polgárőrök emellett felügyelték a rendet a szórakozók közt, a színpad mellett, de irányították a forgalmat az útzárásoknál, illetve a kijelölt parkolóknál is.
Fel kellett készülnünk a meleg, párás időjárásra illetve arra is, hogy az idő múlásával sokaknál az alkoholfogyasztás feloldotta az önkontrollt és emiatt a kelleténél bátrabbak lettek – mondja dr. Bilisics Péter. – Az első nap 40, a második nap pedig 50 polgárőr adott reggel 9-től hajnali 2-ig dolgozott felelősségteljesen azért, hogy mások önfeledten szórakozhassanak.
A vármegyei elnök nyilatkozatában kijelentette: Jó bizonyságot nyert a közbiztonság szereplőinek a feladatellátása, hiszen a Budakeszi Rendőrőrs, a Készenléti Rendőrség, a Buda környéki Közterület-felügyelet, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség és a Stanton’ Bross Guard Zrt. négy napon keresztül közösen, kollegiálisan hajtották végre a védelmi intézkedéseket. Elmondta azt is, büszkén állt a fiatal team élén. Príma csapatmunka volt, szenzációsak voltak a Budakeszi Városi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület, Hegyőrség Törökbálint Polgárőr Egyesület, Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület, Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egysége, Ócsa Városi Polgárőr Egyesület, Pátyi Bűnmegelőzési és Közrendvédelmi Polgárőr Egyesület, Halásztelki Polgárőr Egyesület, Gombai Polgárőr Egyesület, FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület, Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület polgárőrei. Remek volt a helytállásuk. A PVMPSZ vezetőségéből 3 fő elnökségi tag és 6 fő járási koordinátor is kivette részét a több napos feladat ellátásában. A csapattagok fegyelmezettségükkel a rendezvény ideje alatt hathatós segítséget nyújtottak a változó feladatok végrehajtása során. Ismerték, betartották, végrehajtották a szabályozókat valamint az érkezések, távozások, pihenések, étkezések, frissítők idejét.





















- Árkon-bokron, mezőn, erdőn át (+ videó)A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség nagy technikai erőket és képességeket fektet az eltűnt személyek felkutatására. Ezért is tartottak 2026. július 25-én szimulációs gyakorlatot a személykövető kutyások.
- 2 nap, 2 tűzeset13-án és 14-én is tűzesethez kellett vonulniuk a ceglédberceli polgárőröknek. Szerencsére egyik esetnél sem történt személyi sérülés.
- Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
- Életet menthetett az empátiaA polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
- Több mint 500 óraEnnyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




