Meggondolatlanság volt az úttesten menni

Segítségnyújtásnak indult ám elfogás lett abból, hogy egy férfi az úttesten sétált.

Július 12-én 21 óra előtt pár perccel jelezték a Piliscsabai polgárőrségnek, hogy Piliscsabán a Fő úton egy ittas férfi nagy csomagot húzva maga után közlekedik az úttesten, amivel balesetveszélyes helyzetet teremt. A helyi polgárőrök azonnal a helyszínre indultak és közben értesítették a Pilisjászfalui polgárőröket is. Közel egy időben értek a férfihoz. A polgárőrök rögtön észrevették, hogy sérülés volt rajta, ezért mentőt és rendőrt hívtak. A kiérkező rendőrök igazoltatták az illetőt, így aztán hamar kiderült, hogy körözés alatt állt.

A férfit a mentők kórházba szállították, ahonnan az ellátása után a körözést elrendelő szervhez került.


  • Árkon-bokron, mezőn, erdőn át (+ videó)
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség nagy technikai erőket és képességeket fektet az eltűnt személyek felkutatására. Ezért is tartottak 2026. július 25-én szimulációs gyakorlatot a személykövető kutyások.
  • 2 nap, 2 tűzeset
    13-án és 14-én is tűzesethez kellett vonulniuk a ceglédberceli polgárőröknek. Szerencsére egyik esetnél sem történt személyi sérülés.
  • Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)
    A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
  • Életet menthetett az empátia
    A polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
  • Több mint 500 óra
    Ennyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.