Évek óta jó az együttműködés a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség és az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatósága között, ezért már nem is okozott meglepetést, amikor a polgárőröket kérték fel, hogy segítsenek a július 30-án, Maglódon megtartott Pest Vármegyei Szuperkupa-döntő mérkőzés biztosításában.
Mivel nem ez volt az első alkalom, ezért a polgárőrök már rutinosan fel tudtak készülni a feladatra. Tudták, hogy segítsék a parkoltatást, irányítsák a stadion környékén a forgalmat, felügyeljék a rendet a sportlétesítmény lelátóin. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési egységen felül Dunakesziről, Ócsáról Pátyról és Budaörsről érkezett 13 polgárőr. A nagy melegre való tekintettel nekik szendvicseket, üdítőitalokat, ásványvizet, illetve korlátlan kávéfogyasztást biztosított a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség.
A mérkőzés előtt dr. Bilisics Péter még időben tájékoztatta a Katasztrófavédelmet és a Rendőrséget a rendezvényről.
A 11. Pest vármegyei szuperkupa-döntő biztosítási szempontból probléma nélkül ért véget, de a szurkolók nem maradtak izgalmak nélkül. A Vecsési FC – Gödöllői SK mérkőzésen az egyik gödöllői játékost hordágyon kellett levinni a pályáról, a mentők őt szárkapocscsont töréssel szállították kórházba, a vecsési csapat pedig egy piros lap miatt 10 játékossal játszott. A gödöllőiek végül 2:0 -ra nyerték a döntőt.
Benkő Tamás az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság igazgatója személyesen köszönte meg a polgárőrök felelősségteljes munkáját.









- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




