Sajnos későn jött a segítség

Körzeti orvos kérte a helyi polgárőrök segítségét október 2-án Ceglédbercelen, mert nem tudott kapcsolatba lépni az egyik betegével.

Délután hívta telefonon a helyi körzeti orvos a Ceglédberceli Polgárőr Egyesület elnökét, hogy az egyik kezelés alatt álló, egyedül élő páciense a munkáltatója jelzése alapján nem ment be a munkahelyére és telefonhívásra sem reagál. A doktor megkérte, hogy a helyismerettel rendelkező polgárőr vezető nézzen körül a házánál.

Kiérkezve tapasztaltam, hogy semmilyen zajkeltésre és telefonhívásra továbbra sem reagál a hölgy – mondja Krecsák Attila elnök. – A külső villanyok égtek és a kutya ki-be járkált az udvar és a ház között. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a pár házzal arrébb lakó idős szülőkhöz és megkértem őket, hogy lehetőség szerint nyissák ki lányuk házát. Közben kértem az egyik polgárőr társamat, hogy jöjjön ő is a helyszínre és a Rendőrséget, háziorvosunkat is tájékoztattam a kialakult helyzetről, majd a közben megérkezett családtaggal bementünk a lakásba. Sajnálatos módon, a hölgyet már élettelenül találtuk.


  • Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
    Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. 
  • Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
    Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
  • 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
    Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
  • Önkéntesen Gombáért
    Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
  • Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)
    Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.