A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség és a vele hosszú évek óta együttműködő Sarlóspuszta Sportegyesület rendezésében tartottak november 12-én nyílt lövészeti napot, ahol alkalmuk volt egy jó kedélyű programon vendégül látni néhány híres támogatót.
A Sarlóspuszta Sportegyesület célja a sportlövészet fejlesztése, versenyzési és szabadidős tevékenységek támogatása. A Sarlóspuszta Koronglőtéren szervezett eseményen a Szövetség stratégiai partnerei közül a Jégtrade Kft. képviseletében Kaldenekker Kornél kereskedelmi igazgató volt ott fiával Kristóffal, valamint a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség egyik „arca” Vida Bálint, a Mintaapák gyerekszínésze, és édesapja Vida Péter Jászai Mari-díjas színész, valamint édesanyja Vida Szabó Andrea fogadták el többek között a meghívást.
A nap folyamán világ- és Európa bajnok lövészetoktatók mutatták be a sportnapon résztvevőknek a koronglövészet fortélyait. A vendégek próbalövései kiemelkedő tehetségüket mutatták, Vida Péter 5/5, Kaldenekker Kornél pedig 5/4-es eredményt értek el. A rendezvény szerteágazóan zajlott tovább.
Dr. Bilisics Péter a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke köszönetét fejezte ki és kiemelte a Szövetség illetve partnerei között hosszú évek óta kialakult kohéziót, amelyet a jövőben is fenn kívánnak tartani.
- Polgárőr segítette az embercsempész elfogásátA rendőrök fogták el Zamárdiban azt a 40 éves olasz férfit, aki illegálisan Magyarországon tartózkodó embereket akart elfuvarozni Nyugat-Európába. Az embercsempész felkutatását a polgárőrök is segítették.
- A hatékony együttműködésért tanultak DunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




