Ünnepeltek a polgárőrök Dunakeszin

Polgárőr Napot szervezett 25-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület, ahol kötetlen módon tudták megünnepelni amit ebben az évben elértek.  

Sipos Dávid, Dunakeszi Város alpolgármestere a köszöntő beszédében megköszöntötte a polgárőrök munkáját. Mint mondta: Dunakeszi közbiztonsága magáért beszél. Az ország egyik legbiztonságosabb városa vagyunk. Más településekről, megyékből hozzánk jönnek megtudni a Dunakeszi közbiztonság sikerének titkát. A titok egyik kulcsa a Polgárőrség, aminek tagjai önkéntes munkában, szabadidejüket rááldozva tesznek értünk, idén közel négyezer óra önkéntességet vállalva.

Ezt követően Király-Pártos János, az egyesület elnöke tájékoztatta a megjelenteket a 2023-as évben elértekről, majd megköszönte az Önkormányzat eddigi segítségét, támogatását. Az elnök bejelentette azt is, hogy hamarosan egy új gépkocsit kap az egyesület és köszönetet mondott a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökének, dr. Bilisics Péternek az esti rendezvényhez nyújtott támogatásért.

Ezt követően kötetlen beszélgetés mellett az egyesület elnöke megvendégelte a jelenlevőket.


  • A hatékony együttműködésért tanultak Dunakeszin
    Intézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai. 
  • Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
    Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. 
  • Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
    Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
  • 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
    Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
  • Önkéntesen Gombáért
    Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.