Íjászokkal telt meg nemrégiben az abonyi Varga István Városi Sportcsarnok, ahol a hagyományőrző íjászok mérték össze tudásukat. A helyi polgárőrök a rendezvény biztonságos lebonyolítását az önkéntes munkájukkal segítették.
Első alkalommal rendezte meg a Nagyabonyi Íjászok Egyesülete az Országos Abonyi Őszbúcsúztató Teremíjász versenyt, ahol a versenyzők történelmi és vadászreflex íjakkal mérhették össze tudásukat. A viadalon az íjfeszítőknek 21 célt, célonként három vesszővel kellett leküzdeniük. A versenyzők közt minden korosztály képviselte magát, így volt 10 év alatti és veterán, 65 év feletti is.
A negyven csapatban induló száznegyven versenyző egész nap biztonságban érezhette magát és a parkolóban hagyott járműveikért sem kellett aggódniuk, mert rájuk és járműveikre a helyi polgárőrök figyeltek. Az Abony Városi Polgárőrség polgárőrei reggel 8 órától este 6 óráig végeztek önkéntes szolgálatot.
- Konstruktív kapcsolatra törekszik a gödöllői rendőrkapitányA Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területén működő polgárőr egyesületeknek tartott szakmai fórumot és egyeztetést november 3-án Gödöllő rendőrkapitánya.
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség




