Tök településen december 10-én egy furcsa helyzetben, járó motorral álló autóra lett figyelmes a pátyi polgárőr. Odament megnézni, hogy nincs-e valami baj és kiderült, ez a tette mentette meg egy idős ember életét.
Munkám közben az tűnt fel, hogy a temető melletti parkolóba szokatlanul áll egy autó, a világítása fel van kapcsolva, de nem ül benne senki – mondja Kerekes Katalin. – Közelebb érve láttam, hogy az első kerekek bele vannak süllyedve a sárba és a fához van csúszva az autó. A motor jár és egy idős ember van a kocsiba, feje a kormányon fekszik, teste görnyedt, az ajtónak van dőlve. Látszódott, hogy lélegzik, de dübögésre, hangos szóra sem reagált. Azonnal hívtam a zsámbéki Körzeti megbízottat, aki kettő perc alatt odaért. Közösen kinyitottuk a kocsit. A bácsi teste eszméletlenül fordult ki a kocsiból. Stabil oldalfekvéssel lefektettük és azonnal hívtuk a mentőket. A körzeti megbízott közben megpróbálta beazonosítani az illetőt. Az autóban talált egy mobil telefont és egy K. Jenő névre címzett levelet. A telefon híváslistáját és üzeneteit áttekintve azt látta a rendőr kolléga, hogy több ismerősének is megírta a bácsi az öngyilkossági szándékát, de ezt senki nem hitte el neki pedig fotót is küldött különböző gyógyszerekről.
A mentőautó nagyon hamar megérkezett a helyszínre, ám a mentőápolóknak majd háromnegyed óráig tartott, mire szállítható állapotba tudták hozni az 1948-as születésű idős embert.
Ha úgy érzi, hogy Önnek, szerettjének, barátjának, ismerősének, vagy munkatársának azonnali segítségre van szüksége, akkor a nap 24 órájában lehetősége van támogatást kérni a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége 116-123-as telefonszámán. Minden élet számít!
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség




