Dicsérettel és jutalommal ismerte el december 20-án az OPSZ elnöke az idei évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó dunántúli polgárőrök munkáját. Köztük hat Pest vármegyeiét is.
Negyvenkilenc, közöttük hat Pest vármegyei polgárőr kiemelkedő teljesítményét köszönte meg a Balatonföldváron megtartott ünnepségen dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. A polgárőröket a vármegyei elnökök javaslata alapján választották ki. Dr. Bilisics Péter javaslatára Pest vármegyéből:
- Fehérné Bajnóczi Zsuzsanna a Zsámboki Polgárőr Egyesület alelnöke
- Páli Mátyás a Kiskunlacházi Polgárőr Egyesület alelnöke
- Juhász Pálné az Abony Városi Polgárőrség elnöke
- Fehér László a Nyársapát Vigyázunk Rátok Polgárőr Egyesület elnöke
- Vetor György a Nagykátai Polgárőrség elnöke és
- Arnold István György a Liget Polgárőr Egyesület tagja kapott elismerést és jutalmat az OPSZ elnökétől.
Poór Gyula a Somogy Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, mint házigazda a köszöntőbeszédében kiemelte: A polgárőrök idén is részt vettek az idős emberek segítésében, de ott voltak a déli határon, valamint a településeken és a kiemelt turisztikai helyszíneken megtartott rendezvények biztosításánál is, miközben nap, mint nap vigyáztak a közbiztonságra a lakóhelyükön.
Dr. Túrós András a beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország kormánya megbecsüli a Polgárőrséget és valóban stratégai partnernek tekinti, de erre rászolgált a Polgárőrség. „A Polgárőrség sikereit rendkívül nehéz nyomon követni, ugyanakkor két olyan objektív mérőszáma van a rendészeti szerveknek, de magának a polgárőrségnek is, amely arra enged következtetni, hogy nem csak a rendőrség, hanem a szövetségünk is sikeresen működik. Az egyik a közbiztonság stabilitása, amelyet olyan nehéz külső körülmények ellenére is, mint a szomszédunkban zajló háború, vagy a déli határunkon tapasztalható migrációs nyomás, fent tudunk tartani. Magyarország egy oázis a térségben és a világ 18. legbiztonságosabb állama.”
(Fotók: opsz.hu)






- Polgárőr segítette az embercsempész elfogásátA rendőrök fogták el Zamárdiban azt a 40 éves olasz férfit, aki illegálisan Magyarországon tartózkodó embereket akart elfuvarozni Nyugat-Európába. Az embercsempész felkutatását a polgárőrök is segítették.
- A hatékony együttműködésért tanultak DunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




