A készültségnél többre most nem volt szükség (+ fotók)

A karácsony előtt lehullott sok hó és csapadék hatására a két ünnep között árhullám vonult végig az országon. Leginkább a Duna és mellékfolyóin kellett fokozott védekezésre készülni, de több más folyam mentén is vízszintemelkedésre kellett számítani, sőt a belvíz is jelentősen megemelkedett.

Ahogy az ország számos részén, úgy Pest vármegyében is felkészültek a polgárőrök az árvízi védekezésre. A Duna magyarországi szakaszának kb. negyede a vármegye területén található, ezért a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség 24 órás szakmai ügyeletére folyamatosan jelentkeztek be a polgárőrök, hogy beszámoljanak a Szobtól Makádig terjedő aktuális állapotokról, illetve a feladatokról.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a 2013-as vízállásnál közel két méterrel alacsonyabban, a 891 cm-es tetőzéshez képest 693 cm-rel tetőzött december 29-én Budapestnél a Duna. A felső szakaszokon ugyan lassan, de elindult az apadás. A héten viszont a Garamon, Ipolyon, Zalán, a Dráván, Murán, a Tiszán és mellékvízfolyásain várható újabb árhullám.

Szerencsére sem Dunán, sem a Tiszán nem kellett II. fokú készültségi szintet elrendelni, nem kellett homokzsákokat pakolni, nem volt szükség az árterületről emberek, állatok kimentésére, ám az I. fokú készültség mellett is lelkiismeretesen adták önkéntes szolgálatukat a polgárőrök. Folyamatosan tartották a kapcsolatot a hatóságokkal, figyelték a buzgárok kialakulását, az árvízi területen levő ingatlanok, közösségi kültéri bútorok épségét.

Árvízvédelem

 Az árvízvédelem legfontosabb feladata, hogy megakadályozza a medrükből kilépő folyók pusztítását, megvédje a folyó menti településeket, az ott élő embereket. Az árvíz kialakulásához vezethet a hegyvidéki erdők irtása. A fák árnyékoló hatásának hiányában gyorsabb a hóolvadás, a nagy sebességgel lezúduló hólé lemossa a talajt. A kopár sziklák sokkal kevesebb vizet tartanak meg, mint az erdő. Ezért hóolvadáskor, esőzéskor a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű víz elöntéssel fenyegeti az alsóbb területeket. A hegyvidékeken ezért nagy gondot kell fordítani az erdők újratelepítésére és a talaj védelmére.


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.