A gondosórások is számíthatnak a polgárőrökre

A Gondosóra Program központi ügyeletéről érkezett minap egy segélyhívás a Pest vármegyei polgárőrök 24 órás szakmai ügyeletére, hogy tudnának-e a segíteni egy idős, bajbajutott emberen. A hívás jó helyre futott be, hisz a polgárőrökre tényleg mindig lehet számítani.

Segélyhívás érkezett pár nappal ezelőtt a Gondosóra Program ügyeletére – mondja dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke. – A hívást fogadó diszpécser megállapította, hogy a segélykérőnek orvosi segítségre vélhetően nincs szükség, ezért felhívta a 24 órás szakmai ügyeletünket és CS. GY. százhalombattai lakós címét valamint elérhetőségét megadva kérte a polgárőröket, hogy menjenek oda és igyekezzenek segítséget nyújtani a rászoruló számára. Az ügyeletesünk a számítógépünkön úgy látta, hogy pont akkor nem volt egy polgárőr sem közterületi szolgálaton, ezért felvette a kapcsolatot a Százhalombattai Közbiztonsági Egyesület Polgárőr Szervezettel és megkérdezte, ki tudnának-e vonulni a segélyhívásra.

Két százhalombattai polgárőr azonnal autóba ült, elsiettek a megadott címre, ahol megállapították, hogy egy mozgásában erősen korlátozott idős férfi a saját lakásában elesett, egymaga nem tudott felkelni és ebben nem tudott neki segíteni a vele egyháztartásban élő idős felsége sem. 

Miután a polgárőrök látták, hogy személyi sérülés nem történt, felsegítették az idős férfit majd visszafektették az ágyába.

Örömünkre szolgál – foglalja össze a történteket dr. Bilisics Péter – hogy a Gondosóra Program diszpécserei is ismerik a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség 24 órás szakmai ügyeletének elérhetőségét és tisztában vannak azzal is, számíthatnak ránk a bajban. A történtek szerintem azt is jól mutatják, hogy megfelelően működik a rendszerünk, hisz az ügyeletes polgárőr perceken belül tudott egy reagáló egységet elindítani. Hála és köszönet mindenkinek a segítségnyújtásért. Örülünk, hogy segíthettünk!


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.