Mint ismeretes a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség a Közlekedéstudományi Intézet és az Országos Polgárőr Szövetség támogatásával nagyszabású közlekedésbiztonsági felvilágosító programot tartott március 6-án Dunakeszi iskolásainak. Ezen a programon a kiállítók közt ott voltak a Gördögök SE tagjai is.

Március 6-án a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Dunakeszi főterén megrendezett ismeretterjesztő és közlekedésbiztonságra nevelő rendezvényén a Gördögök SE a biztonságos kerékpáros közlekedés fontosságát tanították meg, játékos formában, a településen élő gyerekeknek.
Az önkormányzat előtti téren egy 15 méteres, 16 bójából álló kör alakú teszt pályát építettek, aminek bemutatása után a diákok nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal indultak neki az ismeretlennek. A kezdeti félelmük leküzdése után többen is neki lendültek, hogy minél eredményesebben teljesítsék azt. A tudásukkal, memóriájukkal és gyorsaságukkal nem volt gond, összesen 66 gyerek teljesítette a KRESZ táblás feladatokat.

Emellett az egyre nagyobb létszámmal megjelenő gyerekeknek lehetőségük volt a kerékpárok alkatrészeit, illetve az „okosfalon” a fontosabb szabályokat megtanulni.
A nap végére le tudtuk vonni a konzekvenciát, hogy az iskolás gyerekek a közlekedési ismereteket játékosan, ám gyorsan sajátították el, emellett még jól is szórakoztak – mondja dr. Bilisics Péter, az egész napos program szervezője. – Köszönjük a Gördögök SE stábjának, hogy eljöttek Dunakeszire és színesítették a napot.
Az eseményről készült rövid videó megnézhető itt illetve a YouTube csatornánkon
- Árkon-bokron, mezőn, erdőn át (+ videó)A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség nagy technikai erőket és képességeket fektet az eltűnt személyek felkutatására. Ezért is tartottak 2026. július 25-én szimulációs gyakorlatot a személykövető kutyások.
- 2 nap, 2 tűzeset13-án és 14-én is tűzesethez kellett vonulniuk a ceglédberceli polgárőröknek. Szerencsére egyik esetnél sem történt személyi sérülés.
- Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
- Életet menthetett az empátiaA polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
- Több mint 500 óraEnnyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




