Mondhatni mindennapos dolog, hogy valaki elhagyja a telefonját ám a következő történet, amit minap kaptunk nem mindennapi.

Történetünk ott kezdődik, hogy van pár fiatal, akik miután meghallgatták a szülői intelmeket (vigyázzatok magatokra, egymásra stb.) önfeledten szórakozni mentek. Ahogy történni szokott, buli után jött a takarítás, majd ki így, ki úgy hazaindult, mert ugye „Mindenkit Hazavárnak”. Történetünk főhőse otthonában konstatálta, hogy elvesztette az okostelefonját. A szülők a hegyi beszéd helyett (én megmondtam, ez a te bajod, miért nem vigyáztál) a család aprajával-nagyjával összefogva elkezdték Ariadné fonalaként felgombolyítani a történteket.
Az érzés, amikor rájössz, hogy a telefonod eltűnt, igazi hideg zuhanyként ér mindenkit. Hiszen a telefonban rengeteg értékes adat, infó, bizalmas fotó és emlék lehet, amelyek elvesztése felbecsülhetetlen kárt okozhat.
Find My, a Google Find My Device a Samsung Find My Mobile applikációk segítségével elkezdődött a készülék keresése. Csak annyit kellett tenni, hogy a böngészőből beléptünk az alkalmazás webhelyére, bejelentkezés a hitelesítő adatokkal és követtük az utasításokat. A telefon így felkerült a térképre. Igaz, ezeket az alkalmazásokat előtte be kell állítani, különben mit sem érnek. Miután beazonosítottuk a helyét, természetesen felhívtuk a készüléket, és bíztunk benne, hogy valaki felveszi. Szerencsénk volt. A telefont felvették és lebeszélésre került hogyan kerül vissza a tulajdonosához a készülék. Vecsésen, egy benzinkúton volt a találkozó helye, itt derült ki, hogy a becsületes megtaláló az előző esti taxi gépkocsivezetője.
Vannak még rendes emberek.
A telefon tulajdonosa miután átvette a készüléket átadta az édesapja névjegykártyáját, aki szerette volna valamivel meghálálni a megtalálónak a kedvességét. Itt véget is érhetne a történet, ám ekkor derült ki, hogy a taxis úriember egyben a Vecsés Települési Polgárőr Egyesület tagja és Horinka Jánosnak hívják.
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség




