Két nap alatt két különböző szolgálatot adtak a dunakeszi polgárőrök. Mindkét fajtában sikert mutattak.

Április 3-án a késő délutáni órákban a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület polgárőrei illetve lovas polgárőre a külterületet ellenőrizték, mely során építkezésből visszamaradt illegális szemét lerakást találtak. Miután dokumentálták annak helyét és mennyiségét, haladéktalanul tájékoztatták az önkormányzat munkatársát.
A hulladék eltávolításáról az önkormányzat fog gondoskodni.
Két nap múlva, április 5-én pedig egy egész éjszakás közbiztonsági szolgálatot adtak a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület az újjá alakult Gödi Polgárőrséggel. A közösen szervezett bűnmegelőzési szolgálatot Göd és Dunakeszi területén látták el négy autóval, kerékpárral, lóháton illetve gyalogosan.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
- Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




