Idén immár tizenkettedszerre tartották meg a Dunakanyar Motoros Találkozót, ahol a hagyományokhoz hűen idén is tevőlegesen kivették részüket a polgárőrök a felvonulás biztosításában.

Volt, aki Mocsáról, Őrbottyánból, Veresegyházáról és volt aki Újpestről érkezett Vácra, összesen 6 motoros polgárőr, hogy segítse a nagyszabású rendezvényt. A több száz motorosból álló menet először Szobra ment, majd egy pihenő után vissza Vácra, a Dóm elé, ahol ebéd után megszentelték a vasparipákat.
A motoros túra Szobig és vissza, majd a Dóm téren a parkoltatás is különösebb esemény nélkül zajlott le.
A nehezebb feladat a Dóm előtti téren a fegyelmezett parkoltatás volt, hiszen úgy kellett bepréseltük a sok-sok motort – mondja Nagy Sándor, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti És Ellenőrzési Egységének motoros vezetője. – Az áldás után segítettük a terület leürítését, majd mindannyian hazafelé vettük az irányt. Ezúton is szeretném megköszönni a bizalmat és a lehetőséget, hogy együtt dolgozhattunk a dunakeszi polgárőrökkel, a Váci Rendőrkapitányság munkatársaival. Reméljük sikeresnek vélik a kollégák, a motorosok és a szervezők is a munkánkat.
- A hatékony együttműködésért tanultak DunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




