Családja és barátai körében, május 24-én kísértük utolsó útjára Sebestyén Jenő kollégánkat, a kreatív csapatunk tagját.

Még Esőisten is megsiratta kollégánkat amikor rokonok, barátok, és a Pest vármegye több pontjáról érkező polgárőrök szemerkélő esőben búcsúztatták el Budapesten, a Fiumei úti sírkertben Sebestyén Jenőt.
A ravatalozóban felállított urna mellett Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség nevében dr. Bilisics Péter mondott búcsúztatót.
A halál kegyetlen, nem válogat jó és rossz között, te pedig jó voltál. Most itt állunk, akik szerettek téged, döbbenten, legbelül sírva. Sokkal jobb lenne kapni tőled egy e-mailt, tele vidám fényképekkel egy sokkal örömtelibb alkalomról, és a végén ott lenne, ami minden leveled végén ott állt: „Kérlek, jelezz vissza, hogy rendben megkaptad-e!” Én pedig írhatnám, hogy megjöttek, köszi, nagyon jók lettek! Mert fontos volt számodra, hogy tudd: szeretünk téged, szeretjük és elismerjük a munkádat. Ha esetleg nem mondtam volna elégszer, hadd mondjam el még egyszer: köszönöm a barátságod és a sok remek emléket! – mondta elcsukló hangon dr. Bilisics Péter, majd Kosztolányi Dezső egy versrészletét idézte:
Küzdöttél, de már nem lehet,
Csend ölel át és szeretet.
Csak az hal meg, kit felednek,
Örökké él, kit igazán szeretnek.
Végezetül pedig Petrás János egyik dalszövegét citálta:
De most könnyet se ejts, nem érdemes. De ha jó fajta bort töltenél,
Locsolj egy kortyot a földre, komám, s abból tudom majd, hogy szerettél.
Nyugodj békében, Jenő!








- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség




