Díjlovas és szabadidős verseny volt június 8-9-én Dunaharasztin, ahol három Pest vármegyei lovas polgárőr is kiemelkedően szerepelt.

Szombaton Veres Szilvia Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség lovas szakmai trénere mérette meg magát díjlovaglásban. A programjával 1 helyezett minősítést ért el. A Vasárnapi napon Gidrán XXIII-51 Buján A3 programját Komjáthy Lili és Oskó Tamás is sikerrel abszolválta, amiben Paska Zsolt senior lovastréner is közreműködött. A két lovas polgárőr harmadik illetve ötödik helyen végzett.
A rendezvénynek helyt adó Szilágyi Lovasudvarban hagyományosan sok a lovas program, ilyenkor résztvevőknek a versenyzés mellett lehetőségük van beszélgetni, kapcsolatokat építeni is. Így volt ez most is, amikor a polgárőrök népszerűsíteni tudták a természetvédelem és a lovas szolgálatok összefonódását, a szemléletformálás fontosságát, valamint a formaruha barátságos, nem célzottan uniformizált, hanem inkább közösségi potenciáját.
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség




