Új lovas koordinátoruk van a Pest vármegyei polgárőröknek

Dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke 2024. július 16-i kezdettel Oskó Zsófiát nevezte ki lovas szakmai koordinátorának.

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség nemrégiben nyílt pályázatot írt ki a lovas koordinátori feladatok ellátására, melyre Oskó Zsófia érvényes pályázatot adott be.

Zsófia 19 éves, idén érettségizett és éppen az egyetemi felvételire készül. Már gyerekkora óta a lovak közt él, és több szakágban is versenyzett. Díjugratásban nemzeti licence van, emellett a saját nevelésű lovával többször szerzett már helyezett minősítést is.

– A koordinátori kinevezés számomra az édesapám által elkezdett népszerűsítési és fiatalítási program folytatása, és az utóbbit gondolom kiemelten fontosnak – mondja az újonnan kinevezett lovas szakmai koordinátor. – A különböző rendezvények, egyesületi alkalmak során szeretnék lehetőségeket szerezni és kapni, melyeken bevonhatjuk a területileg illetékes lovas közösségeket, mely tapasztalataim szerint korban megegyeznek velem, így úgy gondolom, hogy ez megfelelő hatékonysággal tud működni. Mennyiségi létszám növekedés számomra a környezet-, természetvédelmi szolgálatok elterjesztése végett fontos.

Oskó Zsófia kinevezése határozatlan időre szól.


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.