A szakmai rutinnak és a jó helyzetfelismerésnek köszönhetően hiúsítottak meg az újlengyeli polgárőrök egy nagy értékű betöréses lopást augusztus 17-én.

Egy helyi gazda hívta augusztus 17-én délután Oskó Tamást, az Újlengyeli Polgárőr Egyesület tagját, hogy a méhészeténél a digitális kamera riasztást küldött számára és kérte, hogy nézzék meg, valóban történt-e valami a gazdaság körül.
Éppen mellettem volt Zsófia lányom is, így azonnal a helyszínre siettem – kezdi mesélni a történteket Oskó Tamás. – Alig indultunk el, máris figyelmesek lettünk az erdei úton három nem ismerős férfira. Megszólítottam őket, akik elmondták, hogy az autójukból az erdőben kifogyott az üzemanyag, így gyalogolni kényszerülnek. A pár perccel korábbi telefonhívásra illetve a három idegen férfi jelenlétére azonnal összeraktam a fejemben a lehetséges történéseket. Mivel volt az autómban tartalék üzemanyag így készségesen felajánlottam nekik a segítségem, és ezzel sikerült őket visszafordítani illetve visszacsalni az autójukhoz. Közben a lányom hívta a körzeti megbízott rendőrt, aki riasztotta a többi polgárőrt, illetve elővigyázati tanácsokkal, utasításokkal látta el Zsófiát. Az elakadt autóhoz érve – mely rendszám és hátsó ülések nélkül állt a földúton – közvetlen az elejéhez parkoltam. A benzint beletöltöttük, de ekkor még mindig csak ketten voltunk a három férfival szemben. Így tovább játszottam a segítőkész szerepet addig, míg a méhészet tulajdonosának fia és barátja is oda nem ért hozzánk. Ő az autójával szorosan az elkövetők autója mögé állt, ezzel elzárva a hátra vezető utat is.
Közben újabb polgárőrök érkeztek a helyszínre így már létszámfölénybe kerültek a vélhető bűnelkövetőkkel szemben.
Ekkor már közvetlen telefonkapcsolatban voltunk a rendőrökkel, akiket helyismeret hiányában a Google térkép alapján kellett a helyszínre navigálnunk – folytatja a történtek elmesélését Oskó Tamás. A kiérkező rendőrök igazolták a betörést, valamint az ott tárolt igen drága gépek telken kívülre történő kipakolását, azaz gyakorlatilag a szállítás fázisát hiúsította meg az üzemanyag elfogyása, valamint a mi megérkezésünk.
Az első vizsgálatok alapján minden eszköz megvan, tehát a betörés lopáskára meghiúsult. A sikeres visszatartás nyomán a gyanúsítottakat a rendőrök őrizetbe vették, a közben elmenekült harmadik társuk felderítése elkezdődött.
A polgárőrök felkészültségének és gyakorlottságuknak köszönhetően a közel egy órás visszatartás során sem verbális, sem tevőleges erőszak nem történt.
(Fotó: illusztráció)
- Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
- Életet menthetett az empátiaA polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
- Több mint 500 óraEnnyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.
- Összefogással a lovakértÖsszefogással biztosítaná a lovas polgárőr szolgálatok takarmányhátterét a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség.
- Csak heti 15 percHa csak hetente tizenöt percet tölt a polgárőr az online tanteremben, jelentősen tudja javítani, fejleszteni szakmai tudását.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




